|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 37 találat | lapozás: 1-30 | 31-37 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bíró Lajos 2015. március 19.A fiatalok elvándorlása a legnagyobb gond BölönbenA bölöni önkormányzat számára az új forrásleosztási mód különösképpen nem oszt és nem szoroz, hiszen megközelítőleg ugyanannyi pénzből gazdálkodhatnak, mint tavaly. Beruházásra sajátjukból nem futja – de pályázatokkal kiegészítve jelentős fejlesztéseket terveznek. Elsősorban közintézményeik működtetése érdekében építkeznének, de a faluközpont szépítésére is odafigyelnének. Az unitárius egyház munkahelyek létrehozásához és a hagyományos mesterségek továbbéltetéséhez járulna hozzá. Utánanéztünk annak is, miért maradt el idén a messze földön híres farsangi felvonulás. Elmaradt a farsang Falujárásról szóló írásaink elején általában az önkormányzati hírek állnak – legtöbbeket ez érdekel –, ezúttal viszont kivételt kell tennünk, mivel az elmaradt farsangi felvonulás nagyobb figyelmet érdemel. Három esztendővel ezelőtt a falu talán legjelentősebb ünnepének szervezőjével, Akácsos Zsolttal körbejártuk a témát, s figyelmeztettünk: a rosszul értelmezett korszerűség és az önzég bizony veszélyezteti a hagyományt: „A bölöniek régi hagyománya tehát él. Él, de egyre inkább már csak formaiságában. Inkább csak üzlet, egy valamivel másabb buli, de már nem a szó szoros értelmében vett néphagyomány. Érzik ezt a helyiek és a vendégek is, s egyre szűkül a valaha oly híres mulatság” – szóltunk a megszűnés veszélyéről Elveszőfélben értékünk: a bölöni farsang című írásunkban 2012 februárjában. Most Szabó Lórántot kérdeztük, mi az oka, hogy nem sikerült idén megszervezni a felvonulást. Jó lesz tisztázni: kérdeztük és nem kérdőre vontuk. Ezt a pontosítást igencsak megérdemli a fiatalember, mert eddig is az ifjúsági programok szervezői közé tartozott, sőt, a néptánccsoport működtetésében és a táncoktatásban is részt vesz, szemrehányást tehát semmiképp nem érdemel. Az elmaradás legfőbb oka a fiatalok hiánya. Néhány éve még sokkal többen éltek itthon, ám azóta a jobb jövő reményében csoportosan hagyták el a vidéket a legerősebbek, legéletrevalóbbak. Külföld pénze nagy csábítást jelent ott, ahol még gyengén fizetett munkát is nehéz találni... Nem kedvezett a szervezésnek, hogy folyamatos nézeteltérést szült a feladatmegosztás. A látványosságot adó, beöltözött „lányokra” hárul a lóbérlés költsége, a gazdák pedig követelőzőbbek, régebb a patkolás árát is csak akkor kérték, ha felvonuláskor elhagyták valamelyiket, de a „cigányok” kérincsélésből származó jövedelemből már nem részesednek. Többeket zavar az is, hogy nem egy adott jó célt szolgál a befolyt jövedelem. Persze, az előre meghatározott összeget leadják a „cigányok”, s lesz, miből a felvonulást követő bált megszervezni, de van még közösségi ügy, mire költeni lehetne. Idén elmaradt a felvonulás, de jövőben megszervezik – ígéri Szabó Lóránt. Mint mondja, az is elég baj, hogy most nem sikerült minden akadályt elhárítani, de a kétszeri felsülés már nemcsak szégyen lenne, hanem a hagyományt is veszélybe sodorná. „Jövőben nagyon odafigyelünk, mert két kihagyott év után már kétséges, hogy sikerülne-e újra élővé tennünk a hagyományt. Úgy vélem, az új nemzedék, a mai tizenöt-tizenhat évesek közt találunk olyanokat, akik vállalják a feladatot” – mondotta bizakodóan Szabó Lóránt. Régi tervek, új remények Régi elképzelések megvalósításának lát neki az önkormányzat. Várhatóan nem mindegyiket fejezik be idén, de már az is előrelépés, ha a legszükségesebb épületek pirosban állnak év végére. Esetenként az önkormányzat számára ez a félkész állapot a kedvezőbb, hiszen így a tetemes kiadások több esztendő költségvetése közt oszlanak meg. A tanfelügyelőséggel karöltve négy esztendeje nyertek pályázatot óvoda építésére, ám a pénz eddig nem érkezett meg. Nemrég Bukarestből egy vállalkozó érdeklődött a kivitelezésről, ez Rudolf Béla alpolgármester szerint biztos előjele annak, hogy idén nekifoghatnak a régi hivatal telkére tervezett ingatlan építésének. Az új óvoda hatalmas űrt pótolna, mivel a legkisebbek az árvíz óta kényszermegoldásként az iskola tornatermében húzzák meg magukat. Az alpolgármester abban bízik, a nem is olyan távoli jövőben megtalálják a megoldást arra is, hogy az óvoda mellett megépüljön a művelődési ház és könyvtár, s megújulhasson a régi községháza, ahol helyet kapna a helyi néprajzi és történelmi gyűjtemény, s otthonra lelhetnének a községért tenni akaró fiatalok is. Ingatlanjaik tetőterének beépítése is napirenden. A központi iskola padlásának átalakításával elérhető lenne, hogy minden gyermek egy épületben tanulhasson, az új tanácsépületben pedig házasságkötő termet lehetne kialakítani, és helye lenne az irattárnak is. „Azt szeretnénk, hogy minden lényeges intézményünk saját székhellyel rendelkezzen, azaz ne kelljen bért fizetnünk, s többet költhessünk az elmaradt fejlesztésekre. Bővítenünk kellene a vízhálózatot is, ugyanis a megyei útnak csak egyik oldalán futnak a csövek, azt pedig nem várhatjuk el, hogy a szemben lakók saját költségükön fejlesszenek. Persze jó lenne, ha erre is lehetne pályázni, de bizonytalan, hogy hamarosan megtaláljuk ennek módját, szóval nem kizárt, sajátunkból kell többet áldoznunk erre” – mondotta Rudolf Béla. Idén a községközpont szépítésére is esély mutatkozik: a híd melletti kis terecskét bekerítik, virágágyást alakítanak ki, padokat helyeznek el, s éke lesz a fafaragó tanár, Akácsos Pál által készített székely kapu. Nagyobb átláthatóságot Nem osztja Rudolf Béla derűlátását az Erdély Magyar Néppárt községi képviselője, Bíró Lajos. Kifogásolja, hogy a beruházási listára mind régi, évek óta megvalósulatlan tervek kerültek, s nem hiszi, hogy azokból ez alkalommal több is elkészülne. Úgy véli, pénz akkor lenne, ha az önkormányzat fellépne adósaival szemben, s megpróbálná behajtani jelentős kinnlevőségeit. Ott van például az összedőlt disznófarm, amelynek tulajdonosait meg kellene próbálni végrehajtani, vagy újra kellene tárgyalni a halastó működtetőivel a régi szerződést. Úgy tudja, a tó jól működik, sok vendéget vonz – értesülései szerint olyan hétvége is van, mikor több tízezer lej a jövedelem –, lenne miből a nagyon rég megegyezett havi száz német márkának megfelelő összegnél többet fizetniük. „Nem átlátható a polgármesteri hivatal működése, sőt, a közérdekű adatok megszerzéséért is – szinte szó szerint – közelharcot kell vívnunk: csak nehezen kaptuk meg a számvevőszék tavalyi ellenőrzésének jelentését, a nagy adóssággal rendelkezők névsorát sem akarták első szóra ideadni, mert állítólag az nem közinformáció” – fakadt ki az ellenzéket erősítő tanácstag. Bíró Lajos szerint azonban a pénz nem minden. Nemrég tanácsülésen javasolta, hogy a társadalmi segélyre jogosultak foglalkoztatásába vonják be a képviselő testületi tagokat is, egyes falurészek gondozását bízzák rájuk. „Otthona közvetlen közelében mindenki jobban látja, mire lenne szükség, hogyan lehetne szebbé, élhetőbbé tenni a falut. Szabadidőmből szívesen áldoznék arra, hogy munkát adjak – takaríthatnánk medret, rendezhetnénk a sáncok és közterek környékét, javíthatnánk épületeinket – s felügyeljem tevékenységüket. Meggyőződésem, hasznára válna ez a falunak.” Megújult egyházi vezetőség Az unitárius egyházközség közgyűlése újabb három esztendőre megválasztotta vezetőségi tagjait. Ifjabb Kozma Albert tiszteletes örvendetesnek tartja, hogy a fiatalokat is sikerült megszólítaniuk, s a hat bizottság valamelyikének munkájába bevonni. A nyíltság és tisztaság nevében cselekedtek, amikor megerősítették és kiterjesztették a leltározó és pénztárvizsgáló bizottság hatáskörét: már nemcsak évente kétszer kell jelentést tenniük, hanem ahányszor kérik. A gondnoki teendőket továbbra is Uzoni István látja el, Bálint Levente pénztáros is maradt tisztségében, a jegyzőt a keblitanács tagjai választják meg hamarosan. Az egyházköri fórumokon Bálint Levente és Sikó Enikő lesznek a bölöniek „követei”, zsinati képviselő pedig Uzoni István. „Az új keblitanácsi tagokra felelősségteljes feladat hárul a következő esztendőben, hiszen akkor teljesedhetnek ki elkezdett terveink. Be kell fejeznünk az új konferencia-központot és vendégházat, rendeznünk kell az új papi lak környékét, a várat teljesen fel kell újítani, ki kell adnunk a műemlék-templom és a vár építéstörténetét, folytatni akarjuk a középkori napok szervezését, át kell szerveznünk a vallásórákat, és eredményessé tennünk a Szorgos Hangya Munkahelyteremtő Egyesületet is” – sorolta főbb tennivalóikat Kozma Albert. A hangya szorgalmával A sokatmondó nevű egyesület ötlete 2013-ban merült fel, céljaként az itthon maradás feltételeinek, a bölöniek életkörülményeinek javítását tűzte ki. Egyrészt nevelő- és képzőmunkát folytatnának. Egyik legnagyobb horderejű megvalósításuk lehetne, ha sikerülne a pékséget újraindítani, s újból hagyományos krumplis kenyeret süthetnének. A régi épületet nemrég megvette az egyház, most pályázati lehetőséget keresnek, hogy felszereljék. Néhány ember munkához jutna, hozzájárulhatnának az egyre csökkenő forgalmú malom megmaradásához, a faluban megtermelt pénz pedig helyben maradna, s újabb munkahelyek létrehozását segítené. Mestereket hívnának, akik az érdeklődőket a hagyományos szakmákra tanítanák – az asztalosként már némi tapasztalatra szert tevőket például a kádárság rejtelmeibe vezetnék be –, de segíteni kívánnak az állattartó gazdáknak is, hogy termékeiket ne kelljen elkótyavetyélniük. A legjobb az lenne, ha sikerülne őket szövetkezetbe terelni, hiszen összefogásuk eredményeképp lenne elég erejük, hogy tejfeldolgozót hozzanak létre. Jelenleg egy lejnél kevesebbet kapnak a tej literéért, ám sajtként már annak többszörösével számolhatnának. Ha az önkormányzat úgy dönt, kedvezőbb számára, ha beépíti az iskola tetőterét, s az elemistákat is a központi épületbe viszi, a szerep nélkül maradt iskolát öregotthonná alakítanák át. Jelenleg is elég nagy, de falai erősek, emelet is húzható rá, s tíz-tizenkét idős számára összkomfortos szobákat alakíthatnának ki. Kozma tiszteletes azt mondja, tervből nincs hiány, de csak szerre tudják megvalósítani, hiszen egyik a másiknak teremti meg a feltételeit. A köz szolgálatában Látogatásuk végén Kozma Albert arra kért, hadd reagálhasson a február közepén megjelent Erdővidéken se legyen csendes az esztendő (Van-e élet kultúrházainkban?) című cikkünkre. Mint mondja, soha nem merült fel, hogy a visszaigényelt művelődési házat az önkormányzat, az iskola, az ifjúság vagy akár magánemberek kérésére ne adták volna oda első szóra: úgy vélik, a bölöniek hozzájárulásával épült, az ő tulajdonuk, az egyház csak felvigyázza és karbantartja. Az elmúlt esztendőkben saját pénzükből elvégezték belső felújítását, a konyhába új kályhákat, mosogatókat szereltek fel, szekrényekkel látták el, kitakarították és használhatóvá tették a pincét, így a fiatalságnak van hol kisebb összejöveteleit és mulatságait megtartania. „A polgármesteri hivatal tulajdonában nincs művelődési házként szolgáló ingatlan, de ha valamit szervezni szeretne, nem kell sem a falutól több kilométernyire levő, A borvíz útja program részeként épült házhoz kivinnie programját, sem a vendéglőbe szorulnia, mert mi ingyen és bérmentve rendelkezésére bocsájtjuk a meglévőt. Így teszünk akkor is, amikor az iskola kéri tanévnyitáskor, illetve -záráskor vagy a közbirtokosság közgyűlésének megszervezésére. Csak esküvők alkalmával kérünk bért, de nem abból fog az egyház meggazdagodni: tavaly ezer lejnél kevesebb jövedelmünk lett ily módon. Bárki is jöjjön, mi szívesen segítjük” – mondta a tiszteletes. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 23.…az irodalmat úgyis megette a fene"A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik mozzanata a magyar írók első világháborús naplóiból szerkesztett kötet bemutatója volt, amelyre szerda délután a Nemzeti Színház Jánosházy György-termében került sor. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában megjelent kötetet a szerkesztő Varga Katalin, a múzeum munkatársa ismertette. A világháború kitörésével az írók is nehéz helyzetbe kerültek: a hadi cenzúra szűk korlátok közé szorította az információáramlás, az önkifejezés és az alkotás szabadságát; az újságírást és a szépirodalmat a háborús propaganda szolgálatába állította. A feltétel nélküli őszinteség néhány megmaradt terepének egyike a napló volt. A kötetben található naplójegyzetek első alkalommal jelentek meg nyomtatásban – mondta el Varga Katalin. A kötetben, amelynek a címe "…az irodalmat úgyis megette a fene", öt magyar író első világháborús naplójegyzetei találhatók. Bauer Ervin, Kaffka Margit férje a háború kitörésekor 23 éves volt. Naplóját – Szívem szíveden remeg – 1914. szeptember 9. és 1915. március 25. között vezette. Bauer Ervin és Kaffka Margit 1914 elején szerettek egymásba. 1914 nyarán Itáliában nyaraltak, ott érte őket a háború kitörésének híre. Augusztusban esküdtek, Bauer Ervint pár nappal az esküvő után a békéscsabai 101-es gyalogezredbe sorozták be. Dánielné Lengyel Laura naplóját – A mámor józanabb percei – 1914. július 28. és 1914. december 31. között vezette. A háború kitörésekor 40 éves volt. Erdélyi József 17 éves volt a háború kitörésekor, naplójegyzeteit – Truditum dies die – 1916. november 20. és 1917. május 2. között készítette. Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona A nagy háború évei címmel írta naplójegyzeteit. Naplójának fókuszában a család áll: "…én csak a »mi háborúnkat« akarom leírni, mert azt máshol fel nem jegyezték…" Laczkó Géza 29 éves volt a háború idején. Naplóját – ...az irodalmat úgyis megette a fene – 1914. szeptember – 1920. május 30. között vezette. A következő kötetben Bíró Lajost fogják bemutatni. A kötetben lesz haditudósítás és magánlevelezés. (mózes) Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 18.Az 1916-os román betörés és KolozsvárSzeptember 9–10-én Kolozsvárt jár Sándor János belügy- és Hazai Samu hadügyminiszter, megbeszélést folytatnak az erdélyi főispánokkal, főtisztviselőkkel a menekültügyi helyzetről. Sándor kijelenti: „Kolozsvár nem tartozik a veszélyeztetett területek közé és kiürítéséről szó sincs”. Ugyanakkor a kormánybiztos kihirdeti, hogy a menekülők állatait, gabonatartalékait az állam átveszi és megőrzi. A menekülők lehetőleg válasszák a vonatot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület is felhívást tesz közzé: akik műkincseket, értékes dokumentumokat hoznak magukkal, adják le megőrzésre a Bástya utcai múzeumépületben. Egyáltalán nem hangzik megnyugtatóan a szeptember 15-i miniszteri rendelet, mely Szolnok-Doboka, Kolozs, Udvarhely, Maros-Torda, Csík, Háromszék, Fogaras, Brassó, Nagy- és Kis-Küküllő, Alsó-Fehér, Torda-Aranyos, Szeben és Krassó-Szörény megyéket „belső hadműveleti területté” nyilvánítja, s szeptember 19-től csak katonai engedéllyel lehet e megyékben utazni. Egy újabb miniszteri rendelet arról intézkedik, hogy az elmenekült tanárok, állami tisztviselők egy havi fizetésüket bármelyik városban felvehetik. Eközben a Kolozsvári színház minden este tart előadást, a mozik is vetítik a filmeket. A közönséget kissé zavarja, hogy a vendéglők, kávéházak záróráját előbbre hozták. A harctérről érkező hírek egyre kedvezőbbek. A Fellegváron működő hadifogoly-táborban szeptember 20-án már 170 román foglyot őriznek. Ugyanakkor 600 gyermeket, jórészt csecsemőt menekítenek Marosvásárhelyről Kolozsvárra, s itt alig tudják őket elhelyezni. Ekkoriban érkezik a haditudósítók egy csoportja Kolozsvárra: négy magyar és négy osztrák lapé. Ezek a csatatérre készülnek, hogy helyszíni riportokat írjanak. A magyar riporterek igen ismertek: Molnár Ferenc (Az Est), Lázár Miklós (Pesti Napló), Biró Lajos (Pester Lloyd), Radó Antal (Pesti Hírlap). GAAL GYÖRGY Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 26.Hagyományőrző, tudományos diáktábor a Bihar hegységbenA Bethlen Gábor Zrt. Alapítvány és a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum Szülőbizottságának köszönhetően az idén is megszerveztük iskolánk versenyekben és tanulmányokban kiemelkedő diákjainak jutalomtáborát a Bihar hegységben. Úgy gondoltuk, hogy Czárán Gyula barlangkutató és turisztikai szakember nyomdokain haladunk majd, ezért a célpont Körösrév és Vársonkolyos volt. A nyári szünidő elején, július 11-én délelőtt érkeztünk szállásunkra, a minden kényelmet biztosító vársonkolyosi Perla Albastră panzióba, ami egész héten át helyet adott tevékenységeinknek, és ahol a szállás mellett igen ízletes étkezést is biztosítottak. Az első napot az ismerkedésnek és a bemelegítésnek szenteltük. Nemcsak a hellyel kellett megbarátkozni, hanem a diákokból is egy jó közösséget kellett kovácsolni, hiszen a 40 fiatal hat felsős osztályból került ki. A kialakított vegyes csapatok egész héten át különböző próbákon gyűjthették a pontokat, hogy aztán elnyerjék a dicsőséges helyezéseket, a velük járó csokoládé nyereményekkel. Indító programunk keretében végigsétáltunk a falun, hogy közelről láthassuk azt, majd felkutattuk a magas sziklafal tövében rejtőző, 100 méter mély Győzelem vízkeletet. A bátrak felkapaszkodtak a Győzelem barlang szájáig. Egy kiadós emelkedő után megcsodálhattuk a jellegzetes királyerdői karsztikus jelenségekkel teleszórt tájat. Ha azt gondoltuk, mi tanárok, hogy a gyermekek elfáradtak, hát nagyot tévedtünk, mert az esti filmkészítési teendők megbeszélése után még jutott energia egy kiadós futballmérkőzésre is. Látványosságok Kedden már megkezdődött az igazi „munka”. Délelőtt a csapatok ismertető plakátokat készítettek a tájegység településeiről, illetve a hozzákapcsolódó nevezetes természetkutatókról: Czárán Gyuláról, Bíró Lajosról, Zichy Ödönről, de nem hagytuk ki a sorból Kulin Györgyöt sem, hisz ezen a csodálatos helyen olyan közel éreztük magunkhoz a csillagokat. A délutáni túránk a Zichy kastély felé irányult, majd egy szép kilátó után, lekanyarodott a Szelek barlangjához. Igaz, hogy nem mentünk be Erdély, és egyben Kelet-Közép-Európa leghosszabb, teljesen még fel sem tárt barlangrendszerébe, hogy láthassuk a majdnem 50 kilométeren elnyúló, minden elképzelhető képződményt rejtő természeti csodát, de a bejáratnál, a „szelek odújánál”, mi is hűsölhettünk az erős, néha 50 km/óra sebességet is elérő áramlatnál. A túra legérdekesebb látványossága az óriási bejárattal rendelkező, az őskorban lakott Nagy Magyar Barlang, ahol már vezető magyarázta a jellegzetességeket. Felkapaszkodva a barlanggal szemben fekvő kilátóra, letekintettünk a Körös baloldali mellékfolyójára, a Misid vadregényes völgyére. Vacsora után csillagászati csemegében volt részünk. Nemcsak a vörösen csillogó Mars bolygót figyelhettük meg, hanem a Szaturnusz gyűrűi is láthatóvá váltak a teleszkópon, sőt a tiszta nyári égen fellelhettünk egy-két érdekes csillagképet is. A kitartás napja… A szerdai napot nyugodtan nevezhetjük a kitartás napjának is. Előbb elgyalogoltunk a jó 100 éve feltárt Zichy barlangig, ami igazi élményt nyújtott diáknak, tanárnak egyaránt. Különleges formájú, érdekes elnevezésű cseppkövekkel találkoztunk, meredek lépcsőkön jutottunk a „Pokol” terméből a „Mennyországba”, miközben a kristálytiszta vizű szerelem patak, a Styx vizét ihattuk. A pompás élménytől feltelve lépkedtünk a düledező, elhagyatott menedékház mellett, hogy a meredek ösvényen lejuthassunk a barlangot is kialakító víz utolsó csodája, a 9 m magas vízesés aljába. Egész napos túránk könnyebbik felén voltunk túl, amikor elindultunk a völgy jobboldali körútján, a Czárán-kilátók felé. Elhaladtunk a Vizes és a Tündérvár barlang mellett, majd egy jó erdei emelkedő felvitt minket az öt pompás kilátóhoz, ahonnan megcsodálhattuk a Körös-szoros alsó szakaszát és középső részét is. Alföldhöz szokott diákjaink meglepő erőnlétről tettek tanúbizonyságot, ugyanis a meredek hegyeket és a szúrós bokrokkal fűszerezett völgyeket fürgén maguk mögött hagyták, rengeteg fényképet és videót készítve. Tudásgyűjtés és alkotás Csütörtökön az idő is kicsit beborult, úgyhogy nem csábította a csapatokat a táj szépsége, újra átadták magukat a tudásgyűjtés és a kreatív alkotás világának. Három tevékenységet szerveztünk a nap első felére: csillagászati bemutatót, kvízt, matematikai érdekességeket, hajtogatást, testek kialakítását, illetve irodalmi barangolást. A legtöbb pontot azok a csapatok szerezhették, ahol nemcsak jó memóriával, megfigyelőképességgel és kézügyességgel megáldott tagok voltak, hanem jó humorú, gazdag szókincsű, fordulatos nyelvhasználatú, egyedi stílussal rendelkező tehetségek is, hisz a tevékenységek végén nemcsak hajtogatott kockák, dodekaéderek és tetraéderek sorakoztak, hanem versek, rigmusok és csatakiáltások is. Egyre izgalmasabb lett a játék, úgyhogy a délutáni bajnokságokon, sporttevékenységeken igyekeztek mennél többen részt venni, az esti kártyavetélkedők véres komolysággal bonyolódtak, a filmvágások pedig az éjszakába is elnyúltak. A pénteki nap a kiértékelés izgalmaival telt. A hét kisfilm igazi gyöngyszeme lett táborunknak. Remekül szórakoztunk, sőt, majd a szék alá gurultunk a kacagástól, amikor az együtt eltöltött napok humoros összefoglalóit nézhettük, frappáns szövegekkel, beszólásokkal, zenével. Igazi barátságok Bátran állíthatom, hogy a hét végére igazi barátságok szövődtek, és ez volt a legnagyobb jutalom, amit a diákok nyerhettek. Mi tanárok: Kiss Mária és Kiss Ernő, fizika, Nagy Ildikó, informatika, Nagy Olga és Jámbor Csilla matematika, Fábián Zsuzsanna vallás, Náday Katalin rajz és Aszalós Ágnes biológia szakos káderek, feledtük a fáradságot és örvendtünk, hogy a gazdag, élményekkel teli héten kiszakíthattuk fiataljainkat számítógépes, virtuális világukból. Nagy Ildikó táborszervező erdon.ro 2017. február 3.Szilágysági barangolásokA maga nemében páratlan gazdagságú néprajzi tárlat színhelye néhány napja az Apáczai Galéria, amely évek óta teret biztosít a hasonló, honismereti jellegű megnyilvánulásoknak. Önmagáért beszél, ahogyan fáradságot nem ismerve a kétnapos rendezvényt magától értetődő önzetlenséggel felkarolta az ügyben érdekelt, a szilágyság szellemi-néprajzi javait kutató, azt megőrizni és az elkövetkezendő nemzedékek számára átörökíteni akaró több közismert személyiség. A fentiekben megfogalmazódó gondolatok jegyében üdvözölte Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója a szilágysági vendégeket és a kolozsvári közönséget, kifejtve azon véleményét, miszerint a líceum életében jelentős szerepet töltenek be az ilyen, immár többéves hagyományra visszatekintő honismereti rendezvények, amelyek erősítik diákjainkban a szülőföld iránti szeretetet és ragaszkodást. Nem is beszélve arról, hogy az évenként megismétlődő hasonló jellegű, ihletadó rendezvények mentén, a programban részt vevő diákok kezenyomán érzékletesen kifejező, ugyanakkor tárgyszerűen hiteles képzőművészeti alkotások születnek, amelyeket nemcsak az Apáczai Galériában, hanem Kolozsvár és Erdély más kiállító-helyiségeiben is megtekinthetnek alkalomadtán az érdeklődők. A péntek délután sorra került megnyitó már kezdeti „hangleütésében”sokat sejtetett ezen kétnapos néprajzi esemény jellegének szándékából, miszerint nemcsak elméleti vonalon, hanem érzékletesen hiteles népművészeti produkciók (néptánc, ének, citerazene) révén is igyekezett mintegy „illusztrálni”a színvonalas, ugyanakkor a nem szakemberek számára is követhetően érdekes, vetítőképes előadásokat. Mindennek megvalósítása érdekében különösen sokat tett Szabó Attila, a zilahi múzeum muzeológusa, aki az általa meghívott „Zilahi Csuprosok” gyermek citerazenekar, valamint Süle Ádám népdalénekes egyetemi hallgató közreműködését igénybe véve, jelentős részt vállalt a tárlatrendezésben és annak megnyitásában, illetve az aznapi és másnapi ismeretterjesztő konferencián közreműködő előadók névsorának kialakításában. A tárlat és a rendezvény egészének kiemelésre méltó komponense a Posta Rozália népművész-oktatónak a szilágysági, és azon belül hangsúlyosan a szilágynagyfalusi varrottasokat és szőtteseket felvonultató rendkívül gazdag gyűjteménye, illetve annak általa történt közvetlen hangnemű, szakszerű bemutatása. Amint megtudtuk tőle, a középkorban a jobbágyoknak nem volt szabad ugyanazt a mintázatot, illetve textíliát használni, mint a főuraknak. Idők múltán viszont ezen tilalom lassanként lazult, és „menetközben” saját maga számára is „kamatoztatta” a falu népe az udvarházakból ellesett tudásanyagot. Tanulságos volt, amint a megnyitóünnepség alkalmával Rozália néni a tárlaton látható anyagon – az 1800-as évekből eredeztethető daraboktól kezdve, az 1970-es évekkel bezáróan – lépésről-lépésre haladva bemutatta a különböző időszakok szövés- és varrásmódjainak alakulását, illetve ízlésmódbeli változását. Megismerhettük, hogy a szövés-varrás alakulásában milyen fontos szerepet játszott a „kelengye”, mint a lányok férjhezmenetelének elengedhetetlen „tartozéka ”, amelyet ökrös szekérrel, a falu szemeláttára vittek a legényesházhoz. A kelengye tulajdonképpen a hétköznapi és ünnepnapi életvitelhez szükséges „kellékeket” tartalmazta, mint pl. a komakendők, komatálak, asztalterítők, falvédők, vőfélykendők, különféle ruhaneműk stb. Ugyancsak a péntek délutáni megnyitó alkalmával Kovács-Kurucz János történelemtanár előadásában ismerkedhettünk meg Petri Mórral (1863–1945), Ady Endre zilahi magyartanárának a hat kötetben 1901–1904 között megjelentetett Szilágy vármegye című monográfia szerzőjének életútjával, aki ezen főművével mintegy irányt szabott, hivatkozási alapot biztosítva az utána következő, ilyen irányban elkötelezett történészek számára. Tulajdonképpen maga az előadó, Kovács-Kurucz János is részben Petri Mór nyomdokain haladva állított össze és készített el kiadásra négy kötetet a Szilágysági magyarok című képes krónika sorozatából, amelynek első darabja, a Szilágysági magyarok című, a Kriterion gondozásában 1991-ben megjelent monográfia, amelynek szerzői között találjuk többek mellett Wolf Rudolfot (az Apáczai-líceum néhai igazgatóját), Egyed Ákost, Sipos Gábort, Szabó Zsoltot, Vicsai Jánost, Gáspár Attilát, Kovács-Kurucz Jánost. Dáné Tibor, a Művelődés főszerkesztője ismertette a folyóirat Tövishát című, a Szilágyság ezen karakterisztikus arculatú tájegységét bemutató mellékletét. Néhány, a melléklet tartalmára utaló cím: Népi építkezés a Tövisháton (Sipos Gábor), Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek (Biczó Gábor), A hagyományőrző szilágysági néptáncmozgalom (Szőke Anna),Hagyományőrzés Szamosardón (Kis Tóth Ilona). Csepei Mária magyarszakos tanár, a szombati értekezlet nyitányaként a kárásztelki ragadványnevekről értekezve elmondta, hogy ezek alkalmazását az amúgy református környezetű katolikus településen fellelhető kisszámú családnév (Szabó, Kovács, György, Lőrincz, Nagy) tette elsősorban szükségessé. Amint kifejtette a ragadványnevek egy része viselőjének testi tulajdonságára utal: hosszú, kövér, mázsás, szőke. De utalhat az adott személy foglalkozására: asztalos, tejes. Tudásszintjét is jelezheti: „busma” (buta). Becenevek: Palcsi, Kingácska, Katácska. Oláh Mihály lelkész vetítőképes előadásában a szilágysági középkori templomok közül mutatott be néhányat, szakszerűen élményszerű előadásban. Elmondása szerint az egyik legrégebbi a XIII. század közepe táján épült románkori freskótöredéket őrző, ugyankkor koragótikus jegyeket is (pl. a nyolcszögletű torony) hordozó somlyóújlaki templom. Különös érdekessége a falba épített oldalkarzata. A továbbiakban szó esett a gótika előhírnökének tekinthető krasznai templomról, a kusalyi kifinomult, eredetileg ferences kolostortemplomról, amelynek nyugati fekvésű, szamárhát-íves portáléja Enzt Géza művészettörténész szerint kassai mintaképre utal. Megismerkedhettünk a késő gótika egyik példájával, a méreteiben is impozáns szilágynagyfalusi templommal, valamint a kolozsvári Farkas utcai templom „kistestvérével”, az 1480-as évek után épült magyarkeceli késő gótikus, fatornyos templommal. A XIX.–XXI. századi szilágysági néprajzi kutatások eredményeicímmel, Czégényi Dóra egyetemi adjunktus előadásában közelképbe kerültek mindazon néprajzkutatói törekvések, amelyek meghatározták a Szilágyság néprajzi értelemben vett arculatának megrajzolását, feltérképezését. Elmondása szerint mindezt olyan, a Szilágyság iránt elkötelezett személyiségek tartották feladatuknak, akik alapképzettségüket illetően nem tekinthetők néprajzkutatóknak. Úttörőnek bizonyult többek között Kőváry László (1819–1907) Föld-és országtani vázlatok Szilágyságról című műve. Jelentős szerepet játszott Szilágyság megismerése terén Kincs Gyula (1859–1915) polihisztor, a koedukáció egyik előfutára, aki szerint Szilágyság Magyarország kapuja, határ Erdély és az Alföld között. Az előbbiekben már említett Petri Mór a „mezsgye” kifejezést használja Szilágyság földrajzi helyzetére vonatkozólag, fontosnak tartva többek között a szilágysági ünnepkörök, halottkultusz, népgyógyászat, babonák tanulmányozását. A Szilágyság elkötelezett kutatói voltak még többek között Biró Lajos (1856–1931) világhírű zoológus és Boér Miklós (1859–1915), a Magyar Nyelvőr című szaklap elindítója (1872), a Szilágyság népeiről című kétkötetes mű szerzője. A XX. századi szerzők és műveik közül említésre került Beke György Szilágysági hepehupája (1976), a könyv címét illetően immár emblematikussá vált kötete, továbbá dr.Kós Károly, Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő Szilágysági magyar népművészet, valamint Almási István Szilágysági magyar népzene című kiadványok. Mivel Gáspár Attila zenetanár és népzenekutató személyes okoból adódóan nem lehetett jelen a szombati értekezleten, az őt helyettesítő Szabó Attila által „tolmácsolt” szöveg alapján megtudhattuk: a szilágysági népi énekek, népdalok első lejegyzőit, felhasználóit a reformáció évszázadában kell keresnünk. Említésre méltónak találta, hogy olyan jeles költők, mint Balassi Bálint, Ilosvai Selymes Péter vagy a későbbiekben Arany János –, akinek ősei Szilágynagyfaluból költöztek Nagyszalontára –, költeményeiket, verseiket gyakran népdalokra szerezték. Nem is beszélve arról, hogy Arany János maga is fontosnak tartotta az általa ismert népdalok, énekek, gyermekdalok, diákdalok lejegyzését. Tudni kell viszont azt is, hogy a szilágysági magyar népdalok (talán) első tudatos lejegyzője a szilágyperecsenyi származású Boér Miklós (1857–1905) volt. A szilágysági népviselettel és néptánccal Lelik Berta néptáncoktató, illetve az általa irányított krasznai Bokréta táncosainak közreműködésével ismerkedhettünk. Az előadó nagyfokú szakértelemmel szólt a tövisháti, illetve a berettyómenti és a krasznamenti viselet sajátosságairól, miközben a közönség „életközelből” figyelhette meg a táncospárok öltözékén, illetve a kiállításon szereplő ruhadarabokon az elmondottakat. Ugyanezen életszerűség jellemezte a különféle szilágysági néptánc változatok ismertetéséhez fűződő előadást is, amely során közelképbe került többek között a tövisháti „kétlépéses csárdás”, a Kraszna- és Berettyó-menti „kettős csárdás”, „gyors csárdás” és „ugrálós”. László László történelemtanár a szilágysági személyiségekről tartott előadásában szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a teljesség igénye nélkül teszi mindezt, hiszen rendkívülien gazdag ilyen tekintetben a „választék”. A többi előadó által is említettek mellett többek között szükségesnek vélte kiemelni a „zsibói bölény” idős Wesselényi Miklós és az „ árvizi hajós” ifjú Wesselényi Miklós személyét vagy a Szilágysámsonon született Szikszai Lajos honvédhadnagyot, aki az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején hősiesen harcolt, majd jelentős szerepet játszott a vasúthálózat szilágysági „meghonosításában”, jelentősen hozzájárulva a Wesselény-szobor Zilah főterén történő felállítása ügyéhez. Szabó Zsolt, a Művelődés című folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjétől megtudhattuk, hogy a Szilágyságot jószerint immár szülőföldjének tekinti, jóllehet csak az idők folyamán került ezen tájegységgel egyre szorosabb kapcsolatba. Érzelemteljes és személyes emlékekben bővelkedő előadásának (és a kétnapos honismereti rendezvénynek is akár!) a mottója lehetne azon gondolat, miszerint létezik egy örök Szilágy és egy felfedezésre váró Szilágy...! A konferencia záróakkordjaként hangzott el Szabó Attila Szilágysági fazakasság című vetítőképes előadása, amely során –, mint ezen népművészeti ágazat iránt különösen elkötelezett gyűjtő és kutató – kiemelten beszélt a désházi népi kerámiának, mint olyanak a Szilágyságban (és nemcsak) betöltött kivételes szerepéről. A tárlat anyagában is megtekinthető a komaszilkék, tányérok, csuprok, vizes korsók forma-, motívum- és színvilágának elemzése során, kitért a népi fazekasság olyan helyszíneinek bemutatására is, mint Zilah, Kraszna, Szilágysomlyó, Tasnád. A rendezvény egyik fő mozgatójaként Szabó Attila szükségesnek vélte megosztani azon gondolatát, miszerint elégtételt jelent számára, hogy hozzájárulhatott a tárlat létrehozásához, valamint előadóként az értekezlet tartalmasabbá tételéhez. Ugyanakkor kifejezte abbéli reményét, hogy a rendezvény és azon belül a kiállított népművészeti anyag inspiráló ereje megtermékenyítőleg hat az Apáczai-líceum diákjai alkotófantáziájára, amelynek eredményeként olyan minőségi gyermekalkotások születnek, amelyeket alkalomadtán Zilahon és a Szilágyság más településein is érdemes lesz majd bemutatni. (A Szilágysági barangolások című, január 27-e és 28-a között lezajlott honismereti rendezvény alkalmával megnyitott tárlat megtekinthető február 20-ig, munkanapokon 14-20 és szombaton 9-20 óra között. SZÉKELY GÉZA Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 16.Az örök Adyt ünneplik: háromnapos megemlékezéssorozat három partiumi helyszínenAdy Endre születésének 140. évfordulóján háromnapos megemlékezéssorozatot tartanak három helyszínen. A Szatmárnémetiben, Érmindszenten és Nagykárolyban szervezett, csütörtökön kezdődő eseményeken irodalmárok, politikusok, egyházi személyiségek értékelik a költő életművét, jelentőségét. A 140 éve született Ady Endrére emlékeznek a csütörtökön kezdődő, szombatig tartó, Érmindszenti zarándoklat elnevezésű nagyszabású ünnepségsorozaton, amelyet három helyszínen: Szatmárnémetiben, a költő szülőfalujában, Érmindszenten és Nagykárolyban tartanak. Muzsnay Árpád főszervező, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főtanácsosa a Krónikának elmondta, az immár 28. alkalommal szervezendő esemény, amely kezdetben lokális jellegű volt, Kárpád-medencei szintűvé vált, hiszen nemcsak Erdélyből és Magyarországról, de Felvidékről, Délvidékről is érkeznek meghívottak. „Politikusok, irodalmárok, az egyházak képviselői is megemlékeznek a kerek évfordulóról, méltatják a költő életművének jelentőségét. Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy vendégül láthatjuk a résztvevőket, és szeretnénk minél színesebb, minél messzebbre mutató rendevénysorozatot szervezni” – mondta el Muzsnay Árpád. Emléktábla a költő román fordítójának Hangsúlyozta, ő maga 1990 óta szorgalmazta és segített megvalósítani a jelentős irodalmi, történelmi személyiségekről való megemlékezéseket, mindezt annak a gondolatnak a jegyében tette, hogy Adyval szólva a „szolganépek Bábelében” az egymás mellett élő nemzetiségek csak együttes törekvéssel építhetnek jövőt. „Számos olyan eseményt szerveztünk, például a Rákóczy Ferenc alakjához kapcsolódóakat, amelyekben részt vett a Szatmár környéki románság is. Szintén ilyen lesz az Ady-megemlékezés, hiszen »a Dunának, Oltnak egy a hangja« költője hitt az együttélő nemzetiségek testvériségében” – mutatott rá a főszervező. Ennek jegyében csütörtökön Szatmárnémetiben Ady jeles román fordítójának, Gabriel Georgescunak állítanak emléktáblát a volt Vajay – I. C. Duca utca 33. szám alatt. Mint Muzsnay rámutatott, a craiovai származású Georgescu tulajdonképpen nem tudott magyarul, nyersfordításból készítette el Ady verseinek nagyszerű műfordítását: két román nyelvű kötet is megjelent, egyik 1948-ban, a másik 1970-ben. Az emléktábla-avatással is arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy a velünk együtt élő nemzetiségek felfigyeljenek értékeinkre. Szintén ide kapcsolódik, hogy Pop Felician költő, műfordító, a Szatmárnémeti Megyei Múzeum igazgatója román nyelvű előadást tart Forţa toposului la Ady: De la Eriu la Ocean (A toposz ereje Adynál: Az Értől az Óceánig) címmel. A műfordítónak egyébként szakterülete a románság ábrázolása a magyar irodalomban, ugyanakkor többek közt Markovits Rodion műveit ültette át románra” – fogalmazott Muzsnay Árpád. Az Ady-féle költőszerep a kortárs kultúrában A rendezvénysorozat keretében Az örök Ady címmel tartanak irodalmi tanácskozást a Szatmár Megyei Múzeum dísztermében, ahol többek közt Pomogáts Béla és Karádi Zsolt magyarországi, Kozma Dezső, Egyed Emese, Balázs Imre József kolozsvári, Kereskényi Sándor szatmárnémeti irodalomtörténész, Hegyi Katalin budapesti főmuzeológus tart előadást, ugyanitt lesz hallható Pop Felician értekezése is. A tanácskozáson szó esik többek közt az erdélyi Ady-vitákról, A Gare de l'Esten új értelmezéséről, a költő identitásdiskurzusáról. Balázs Imre József megkeresésünkre elmondta, Az Ady-féle költőszerep a kortárs kultúrában című előadásában a kilencvenes évek kortárs irodalmának, irodalomtörténetének Ady-képét jellemzi, ekkor a költő mondhatni nem állt nyerésre mondjuk Kosztolányi Dezsővel szemben. „Ady váteszi, prófétai szerepvállalása és egyéniségkultusza anakronisztikusnak tűnt a kilencvenes években, mikor az irodalom társadalmi presztízsvesztéssel szembesült, Kosztolányi viszont nem akart próféta lenni, a nyelvre figyelt. Az előadásomban azt is megpróbálom nyomon követni, hogy alakul az Ady-féle költőszerep kortárs szerzők, Térey János, Kemény István és mások költészetében. Végül pedig „tágítanám kicsit a kört, és a slam poetry és egyéb performatív műfajok szerzői-előadói szerepével vetem egybe az Ady-féle szerepet, és ott már látszani fog, hogy igazából ez mindvégig ott működött a kultúrában, csak inkább a populáris műfajokban volt sikere” – fejtette ki az irodalomtörténész. Szoborpárt avatnak Nagykárolyban Muzsnay Árpád kiemelte, értékelendő a nagykárolyiak gesztusa, a városvezetés ugyanis kettős szobrot állíttat a jubileum alkalmából. Mint korábban beszámoltunk, a háromnapos megemlékezés szombaton délután Nagykárolyban Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Ady Endréről és Bölöniné Marchiș Otiliáról (Itókáról) készült alkotásának leleplezésével ér véget. A főszervező úgy fogalmazott, ez a szoborpár is a magyar–román kultúra összefonódását szimbolizálja, hiszen a költő szűk baráti köréhez tartozó Marchis Otilia görögkatolikus esperes lánya volt. Az 1880-as évek közepén Nagykárolyban járt iskolába, 1904-ben Párizsba ment, ott ismerkedett meg későbbi férjével, Bölöni Györggyel, aki bevezette a francia főváros irodalmi és képzőművészeti köreibe. Bölöni révén baráti kapcsolatba került a szintén Párizsban tartózkodó Adyval és Lédával (Brüll Adéllal). Ekkor nevezi el Ady Itókának, az Oti becenév játékos anagrammájából. Ennek az életre szóló barátságnak a történetét Marchis Otilia Ady Párizsban című naplójában örökítette meg. Pénteken a nagykárolyi városháza patinás dísztermében könyvbemutató várja az érdeklődőket: az Ady Párizsban/Szenvedések könyve című kötetet a szerkesztő, Végh Balázs Béla irodalomtörténész ismerteti. Mindszent nevű települések találkozója A nagyszabású rendezvénysorozat olyan szempontból is különleges, hogy a Mindszent nevet elő- vagy utótagként viselő Kárpát-medencei települések találkozóját is megtartják a Megyei Múzeum dísztermében – mondta Muzsnay Árpád. Érmindszenten kívül a székelyföldi Csíkmindszent, valamint a Vas megyei Csehmindszent – Mindszenty József bíboros szülőhelye – képviselői is jelen lesznek az eseményen, amelynek díszvendége Szili Katalin jogász, a Magyar Országgyűlés volt elnöke, valamint Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. A rendezvénysorozaton részt vevő politikusok közül egyébként egyesek költők is, így ilyen minőségükben is tiszteletüket teszik: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A történelmi egyházak képviselői közül jelen lesz a megemlékezéssorozaton többek közt Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője. Az Érmindszenti zarándoklat részletes programja az Emke.ro honlapon olvasható. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 21.Szemet szúrt a magyar zászló a nagykárolyi szoboravatónMagyarázatot kért Darius Filip Szatmár megyei prefektus Nagykároly polgármesterétől, Kovács Jenőtől, amiért a településen felállított, Marchiş Otiliát és Ady Endrét ábrázoló szoborpáros hétvégi avatóünnepségén csak a magyar zászló volt látható. A prefektus az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményében magyarázatot kért az elöljárótól a román nemzeti jelképek hiánya miatt. Ugyanakkor kifejti, hogy miután választ kap a polgármestertől, „meghozza a megfelelő intézkedéseket”. Ezzel egy időben Kovács Jenő, a szatmári város RMDSZ-es elöljárója elnézést kért az ügy kapcsán. A polgármester a Nagykárolyi Anziksz internetes újságnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: a magyarok nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen eseményre zászlókkal vonuljanak fel. „Meg kell tanuljuk, hogy ne provokáljuk egymást. Hogy esne nekünk, ha március 15-én egy cserkészcsapat román zászlóval állna díszőrséget a Petőfi Sándor-szobor mellett? Arra kérem azt, aki ezt szervezte – mert nekem erről nem volt tudomásom –, hogy gondoljon bele abba, amit mondok, hogy mindez milyen hatást eredményez. Nem szabad így cselekedni! Nem szabad provokálni, hiszen ezzel úgymond lovat adunk a soviniszták alá. Ez nem volt szép dolog, nem volt szerencsés. Nagyon sajnálom! Elnézést kérek, amiért egy ilyen magasztos ünnepre árnyék vetült” – nyilatkozta a polgármester. Kovács Jenő hozzátette: nincs szükség az ilyesmire egy olyan szobor esetében, mely a román–magyar barátságot hivatott kiemelni. „Ha már mindenképpen zászlókat akartak, akkor miért nem hoztak magukkal román zászlót is?” – tette fel a kérdést a polgármester. Mint arról beszámoltunk, a hétvégén több helyszínen zajló rendezvénysorozatot tartottak Ady Endre születésének 140. évfordulója alkalmából. A szülőfalujában, Érmindszenten tartott programsorozat szombaton Nagykárolyban folytatódott, itt a Károlyi-kastély kertjében felavatták az Ady Endrét és Marchiş Otiliát ábrázoló szoborpárost – Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész alkotását. A költő szűk baráti köréhez tartozó Marchiş Otiliát (egy görögkatolikus esperes lányát, Bölöni György irodalmár, újságíró feleségét) Ady Itókának becézte. A szoboravatást az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a helyi polgármesteri hivatal közösen szervezte, az ünnepségen felszólalt Kovács Jenő polgármester és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-30 | 31-37
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
